Alföld 2008. május [antikvár]

Részlet a könyvből: Konrád György Inga "Gyerekkoromban házunk rendje már szinte önműködő volt, őrizték a cselédek is. Minden étkezésnek szabott időben kellett lezajlania, az ebéd minden délben háromfogásos, szombaton és vasárnap előétel is volt, a harmadik fogás pedig kedvünk, helyesebben a gyerekek kedve szerint torta. Az ebédet a szakácsnő főzte meg, hozta be mindig porcelántálban, így a levest sosem abban a fazékban, amelyben megfőtt, talán hogy a tyúktól a tányérig vezető út részletezése ne zavarja szépérzékünket. Ha végeztünk az első fogással, anyám csengetett, a szakácsnő bejött, leszedte a szennyes tányérokat, a maradékot kivitte, és behozta a következőt. Ők ketten az udvaros szolgával a konyhában ettek, a szakácsnő tányérba szedte a szolgának, ő maga a tálból, vagy a fazékból evett. Az asztalnál is rend volt, apám jobbján anyám ült, balján a nevelőnő, és őt követően a magas könyvelő gondosan szabott öltönyeiben, aki egy szinttel lejjebb csusszant felénk, a gyerekek felé, ha vendég jött. A könyvelő agglegény volt és szerelmes a nevelőnőbe, aki ezt az érzést viszonozta, amit Éva nővérem és én helyeseltünk is, mivel a könyvelő a falu csapatának középhátvédjeként tankszerűen rontott az ellenfél kapuja felé a komoly lábizmot sejtető, hosszú lövéseivel. Neki is kellett tudnia németül, hogy a nevelőnő ne érezze magát kirekesztve, és talán nyelvgyakorlásképpen is. Az asztalnál illett folyamatosan beszélgetni; a zárdában, ahol gyermek-kertészeket képeztek, ezt kívánták Annie-tól is a holland apácák. Ha csendben lennénk , magyarázta Annie, túlságosan elmerülnénk az ételek ízlelésébe. Ha viszont társalgunk, akkor elsiklunk a jóravaló polgári konyha ízei fölött."