Alföld 2014. március [antikvár]

MARNO JÁNOS Trónom harca Méltóságomon alul, itt ez a gödör, göndör, rizsporos parókát hozzatok föléje, melyben akár egy kora délutáni kánikulában is elbóbiskolhatok. Nincsen rizikója. Félálomban, mint annyiszor, döglégy vagyok, rajongva verődöm verandaüvegnek, üvegburának, mely szétpattan, mint egy buborék, benne egy kislány habszoknyában. Csíphetem össze magam. Nyolcra érkezik értem az anyám, szégyellem kicsit a többiek előtt, jövőre töltené be a százat; csak élet, az nincs már ebben a sárga udvarban, vagy ami mégis, az a múlt század lomtárából egy láda gyerekrajz, képzelem, s a kezem, szétporladtan. Szórjátok szét a kezem egy új lapon, s szóljatok rám, hogy szedjem össze magam, kész legyek rá, ha kitör egy forradalom. Felkelés Budapesten Varsóban tértem magamhoz, mezítláb, a pályaudvaron, átaludhattam tehát egy egész utat, hiszen nem állt szándékomban Varsóba utazni, már a neve is rosszat sejtetett bennem mindig ennek a városnak, Varsói felkelés, hallom, ahogy leírom, és kiver a jeges veríték, a tömeg a pályaudvaron leírhatatlan, és csak pár forint van nálam, se zlotyim, se euróm, ujjammal próbálom kitapogatni a forint címleteit, hátha megéhezem vagy megszomjazom. Vagy jegyet akarnék venni a visszaútra, ha már Varsóba jövet lógtam