Alkotás és bírálat [antikvár]

NE ISMERJÜNK KöNYÖRtn^ETET" (Petőfi Sándor halálának 100, évfordulójára)A csatatérről érkezett lóla utolsó hír. Ugyan honnan érkezhetett volna máshonnan, amikor a szabadság és önkény vivta csatáját? Hol lehetett a költő, aki életénél is jobban szerette hazáját, akinél a költészet értelme a szabadságért vívott harcban teljesedett ki? Egy emelkedésen ült. Térdén gyűrött papiros . . . Még feljegyezte viharzó lelkének indulatait, költői közlésekbe fogta a szétvert sereg utolsó erőfeszítéseit. A csata már eldőlt. A cári és császári önkény túlereje eltaposta a szabadságharcosok hősi ellenállását. Menekülhetett volna, de nem életével törődött. Mindent látni akart, mindenről hírt akart hozni népének s a világnak. Hírt és biztatást! Az önkény csak csatát nyert, de a szabadság és szolgaság erői közötti harc csak most kezdődik el igazán, űgy érezte, most kezdődik el számára is az igazi harc, a nagy költői feladat. Pedig még be sem töltötte 27. évét s már egy teljes élet, egy teljes költői m>ű volt mögötte. Nem maradt semmi sem csonkán, torzón életében. Lantjával minűent megénekelt, ami korában megénekelhető volt, kardjával mindenkivel mérkőzött, aki a nép ellensége volt, vagy akárcsak nem volt eiéggié barátja.S milyen ének, milyen harc volt ez!Soha előtte nem énekeatek igy magyarul, soha előtte