,,...Ami biztosan van..." [antikvár]

Farkas Edit A Haris köz Oú 8é éTiXsóvaoev rj (X|xagTla, ÓTteeenEfpiaaev r\ xágio Róm 5,20 Azt, hogy számunkra mi valóságos, azt egyrészt érzékszervi adottságaink (illetve azok technikai kitágításai) határozzák meg, másrészt a bennünket körülvevő, általunk ismert, elsajátított szociokulturális világ. Például az egyik ilyen világban a szellemekkel való társalgás legitim tapasztalatnak számít, míg egy másik szerint pszichés zavarra utal: mivel szellemek nem léteznek. A más valóságokkal való találkozás kérdésessé teszi a magunk saját világának valódiságát — ugyanakkor minden egyes szituációban tudatosan vagy kevésbé tudatosan döntünk, hogy az általunk ismert alternatív valóságok közül melyik fogja irányítani viselkedésünket / szervezni tapasztalatunkat. A világ számunkra csak mint értelmezett valóság létezik: új reprezentációinkat alapvetően meghatározzák a már létező reprezentációink. Tapasztalatainkkor a tapasztalás tárgya elválaszthatatlanul összefonódik ön-tapasztalatunkkal, vagyis érzéseinkkel, érzelmeinkkel. A tapasztalatra való reflexióban a reflexió céljától függően reflektálhatunk a külső tényekre — vagy a belső érzésekre. A verbális vagy minden egyéb típusú, interszubjektíwá tehető reflexiónak van/lehet egy önismereti funkciója is: megmutatja, mit tekintünk fontosnak, a beérkező érzékszervi adatokból melyeket tekintjük relevánsaknak egy többé-kevésbé tudatos cél mentén. Ugyanakkor a valóság nem feltétlenül csak egy „én—az/más" dichotómia mentén képzelhető el, hanem egy „én—te" (én — egy másik „én") megkülönböztetés mentén is, amikor a világ nem eszköz arcát mutatja felénk, hanem ez az arc „a lélek tükrévé" válik, és rajta keresztül feltárul a létezés. Ezeket a sajátos találkozásokat („mutatkozás"-okati) kegyelmi pillanatokként éljük meg, vagyis olyan eseményekként, amelyeket nem a mi erőfeszítéseinknek, érdemeinknek köszönhetünk, hanem ezeket mintegy ajándékba kapjuk. Jelen előadásban Ottlik Isko/á\a Haris kö:^ szövegrészének elemzésével azt szeretném megvizsgálni, milyen eszközökkel történik ez a sajátos, általam kegyelminek nevezett tapasztalat verbalizálása irodalmi keretben. Mielőtt tovább haladnánk, nézzük meg a konkrét szöveghelyet, amelyre a figyelmünk irányul! 1 Lásd ehhez egy korábbi konferencia előadásomat, illetve annak írott változatát: Farkas Edit, néven nevess (¦¦¦)- hanem valóságosan" = „Csinálj vele, amit akars^, édes öregem!". Ottlik Gé:^a (újra)olvasásának lehetőségei, szerk. SÁGHY Miklós, Szombathely, Savaria University Press, 2009, 197-202. 19