Aprekaszión [antikvár]

Kegyelmednek már rég pihen a pennája, Kegyelmednek régen megnyílt a sír szája, Hol békességgel a fbltámadást várja, De még most is kedves nekem a munkája. Nincs abban sok cifra poétái szépség, De vagyon annál több igaz magyar épség, S nagy mértékben azJtat bélyegzi elmésség, Azért is olvasni lelki gyönyörűség. A régi jó Gvadányi - akinek verselését Petőfi ilyen csúfondáros szeretettel imitálja - hatvankét éves korában, 1787-ben lépett íróként a nyilvánosság elé, a vaskos humorú Pöstényi förödés-sel. Fő műve - Egy falusi nótáriusnak budai utazása - megjelenéséig pedig újabb három esztendő telt el. Ilyen késői pályakezdésre alig van példa irodalmunkban. Pedig a kvietált „magyar lovas generális" már diákkorában kedvét lelte a versfaragásban. A jezsuiták egri kollégiumában - ahol minden évben osztályelső volt - három óra alatt száz latin disztichont tudott megírni. Hosszú katonáskodása alatt Gvadányi József gróf magyarul is írt ezt-azt, mint arról 1788. február 29-én kelt levelében1 Péczeli Józsefnek beszámolt: „Megvallom, öt munkám vagyon mind versekbe, ezek közül egyiket sem akartam prés alá adni, sőt az fragmentumjokat is elhántam, mivel egyike sem foglalt fontos dolgokat magában, és így nyomtatást nem érdemlettek. Én ifjú koromtúl fogva mindig víg geniusú és ele-