Arcképvázlat Kázmér Ernőről [antikvár]

Részlet a füzetből: Mostoha sors jutott osztályrészül Kázmér Ernőnek, a hányatott sorsú kritikusnak és esszéírónak, akire ma már csak a jugoszláviai magyar irodalomtörténészek emlékeznek. Régi és újabb irodalmi lexikonainkban hiába keressük a nevét, Komlós Aladárnak Gyulaitól a marxista kritikáig c. összefoglaló munkájában sem kapott helyet, legrészletesebb irodalomtörténetünk is csak néhány sort szentel munkásságának. Így aztán - néhány kutatót és bibliográfust leszámítva - eddig csak annyit tudtunk Kázmérról, amennyit Majtényi Mihály visszaemlékezésében és Bori Imre irodalomtörténeti munkáiban olvashattunk róla. Érthetetlen és indokolatlan ez a feledékenység, hiszen 1915 és 1920 között Kázmér már A Hét egyik vezető kritikusa - rövid ideig szerkesztője is -, 1917-ben idegen portrék címmel önálló kötete jelenik meg, tartalmas, de sebtében összeállított és fésületlen szövegű írásokkal, melyet Tabéry Géza kitüntető elismeréssel, Mácza János bizonyos fenntartásokkal fogad. A kor legtekintélyesebb folyóirata, a Nyugat - melyben 1915 és 1936 között Kázmérnak több írása kapott helyet - nem vett tudomást az idegen portrékról.