Arcok, képek, önarcképek [antikvár]

"Életem fő műve, e kötet fülszövege - sajátlagos, sőt elemzésre méltó, hogy én mindig a mellékműfajokban alkotok halhatatlant, de ott aztán nagyon is - szerkesztőségemben elkallódott. Lévén - mint ez minden, magára valamit is adó, szellemi körben ismert - a szélsőségek embere, e legjobb, tehát ismételhetetlen helyen életem legeslegrosszabb fülszövegével kedveskedem imádott olvasóimnak. Talán enyhít a helyzeten, hogy többi fülszövegeim sem hasonlítanak egymásra. Így e színvonalzuhanás a változatosság élményét szolgálhatja a tőlem mindig ezt váró olvasónak. Könyvem ravasz, bár inkább olcsó, mint veszélyes trükkre épül. Mindig az igazat írom. Ha csak megbírált jelleméből nem fakad feljelentés, névtelen, de nagyon is kézzelfogható levél feleségemnek vagy feletteseimnek, nevekkel, konkrét személyekkel, okadatolható tényekkel operálok. E megbíráltaknak szerencsére gyengéik is vannak olykor: nem mind ismeri az ábécét, és remény van rá mai formájuk alapján, hogy - nem miattam - büntetett előéletűek lesznek, s akkor hatóságilag utólag nekem lesz igazam. Bár a közelmúltban készített irányú koponyaröntgen-felvételeimen mésznek nyoma nem látható, és lítiumszintem kifogástalan, lehet, némelykor mégis tévedek, emlékezetem bakizik, errare humanum... Vagyis magam is ember vagyok. Ez, szóval a tévedés az emberség legolcsóbb és legkényelmesebb bizonyítéka."