Árpád és Balambon [antikvár]

ALMOS Amikor a hét magyar népével jött ki Szittyaország földjéről, s nyugat felé indult, az orosz nagy mezőkön még a zöld fű is vért könnyezett. Köztük volt Álmos vezér is, aki Mágóg király nemzetségéből származott. így biztatták a magyarokat: - A hegyeken túl a föld igen jó, a roppant nagy erdők vadban, a tiszta vizű folyók halban gazdagok. Egykor mindez az Attiláé volt, vegyétek vissza, mert az a magyarok jogos öröksége. Álmos és a főemberek hallgattak a szóra, s miután halhatatlan isteneiknek bemutatták áldozataikat és négy napon át csak lakomáztak. Álmos vezér esküre szólította fel a többieket. -Éljen Álmos vére. Árpád! - s zengett Hung vára, amiért mindmáig Magyarországot Hungáriának, a magyarokat hungárusnak tartják. Miután Álmos még az életében a fiát, Árpádot vezérré és parancsolóvá tette, mert érezte, hogy eljárt felette az idő, a két Homoród közé, ahonnan a vidék csúcsairól ma is szépen látszanak az őket körülvevő falvak: Keményfalva, Abásfalva, Lövéte és Almás, éppen a kopár Sármánnyal szembeni büszke Várhegyre magának várat építtetett. Itt élte meg végnapjait, és „Isten ostora" népe a Székelyföldön, az almási várban ásta meg Álmos vezér sírját. Majd a Várhegy aljába felépült egy falu. A vezér emlékére Álmosnak nevezték el. - Ott az álmosok laknak! - csúfolódtak Álmossal a szomszéd faluk. Nem sokáig tűrték a rátarti álmosiak, s nevüket, bár azt a hét magyar legvitézebbjétől származtatják, Almásra változtatták.