Az 1945 utáni magyar irodalom alkotói [antikvár]

A közelmúlt és a jelen, azaz körülbelül a legutóbbi ötven-hatvan esztendő irodalmában mindig sokkal nehezebb eligazodni, mint a régebbi korokban, amelyek már befejezettnek mutatkoznak. S bár igaz, hogy minden újraolvasás újabb észrevételeket eredményezhet, újrafelfedezésekhez vezethet, aligha valószínű, hogy a XX. század előtti magyar irodalomban nagyobb számban volnának nem ismert vagy félreismert alkotók és művek. Ezzel szemben a XX. században bizonyosan vannak ilyenek, s ezt nemcsak az alkotók különösen nagy számával magyarázhatjuk, hanem a sűrű és sokféle politikai-ideológiai váltással, valamint az irányzatok, a poétikai formák változatosságával. Ezekkel ugyanis az irodalmi befogadóképesség, az ízlés és az esztétikai ítéletalkotás ritkán volt képes lépést tartani. így érthető, hogy amikor dr. Mohácsy Károllyal megírtuk a középiskolák negyedik osztálya számára az Irodalom tankönyvet, hosszas mérlegelés után arra kényszerültünk, hogy a szóba jövő alkotók közül csak a legfontosabbakat szerepeltessük, már csupán azért is, mert a legszűkebb anyag terjedelme is nagyobb a tisztességesen megtaníthatónál, ugyanakkor elképzelhetetlen, hogy Németh László, Illyés Gyula, Pilinszky János, Nagy László és néhány társuk ne legyen a törzsanyag - az általános műveltség - része. Azért, hogy áttekinthetőbb legyen az anyag, s egyértelműbb is a helyzet, a 2003-as kiadásban az élő szerzők a Ráadás című kiadványba kerültek, néhány olyan alkotóval együtt, akiknek ismerete kívánatos lenne, de általánosan nem várható el.