Az ember nyomában [antikvár]

Részlet:I.GyermekkoromElső találkozásom az emberrel egészen kiskoromban történt, mikor még boldog öntudatlanságban éltem s apám, anyám arca volt a két nap, amely az életemet sütötte. Még ekkor nem volt semmi félelmem se, nem támadt egyes szavaknak ijedelmes háttere bennem, amelyekben valami roppant és sötét zuhatag búgását hallottam, halálét, messzeségét és félelemét, mint ezután az élményem után. Nem. Érintetlen voltam még, tiszta, derűs és bátor, nem voltak szomorúságaim, nem volt egyetlen kérdésem sem, csak mint valami apró és boldog állat: éltem. Bizonyára bennem volt már minden, ami később szomorúvá, érzékennyé és korán hallgataggá tett, bennem volt a későbbi énem, de még nem tudtam róla s lehettem volna fa, virág, apró bogár, erdei állat: még csak az anyag voltam, amelyből az élet vétetik.Az emberrel való találkozásom hirtelen történt, váratlanul, az ébredésnek minden előjele nélkül s oly megrázó és végtelen erejű volt, hogy csaknem összeroppantam alatta és egy csapásra megváltoztatott.