Az európai irodalom története [antikvár]

Világirodalom: ez a szó valami egységet jelez. Nem egyszerűen az egyes nemzetek irodalmainak összeséget. Azoknak a története elolvasható külön-külön. Nem szándékom lajstromba írni őket. A világirodalom egységes, összefüggő folyamat, egyetlen hatalmas vérkeringés. Mikor Goethe először észrevette és nevet adott neki, már réges-régen létezett: mert sokkal régibb, mint a nemzeti irodalmak. Csakhogy akkor még nem hívták „világirodalomnak", hanem jelző nélkül, pusztán csak „irodalomnak". Jelző inkább az egyes nemzetek külön literaturáit illette. A világirodalom nem ezekből állt össze nagyobb egységgé. Ellenkezőleg: az egyes nemzeti irodalmak különültek el a világirodalmon belül, mint állam az államban, külön nyelveik, védbástyái mögött, mindjobban önálló életet kezdve. Kivált amint az ébredő nemzeti eszme is erősítette önállósodásuk tudatát és büszkeségét. Persze ez nem azt jelenti, hogy minden kapcsolatot a világirodalommal megszakított volna. Nemcsak saját nemzeti talajukból táplálkoztak, hanem világirodalmi áramlatokból is. Hisz a fának sem elég a föld nedveiből szívott erő: szüksége van az esőre is, melyet az ég szelei hoznak. Ezek az esők végigvonulnak Európán, mindenütt üdítve és termékenyítve.