Az igazi Ady [antikvár]

Tizenhárom éve, hogy „Az igazi Ady" Párisban megjelent. Annak idején itthon jóformán titokban kerülhetett csak az olvasók elé és igen kevés példányban terjedt el világszerte. De, hogy így is hatott és elérte célját, abból a szokatlanul erős visszhangból ismertem meg, melyet könyvem keltett. Meghatódtam és egyszerre büszke lettem, amikor lelkes levelek özöne futott be hozzám New Yorktól Moszkváig talpalatnyi földekről, hol magyarok éltek. Az olvasók örömmel vették a költőnek el nem kendőzött arcát, aki valóban az övék volt és elégtétellel fogadták Ady nemzeti értékelését, társadalmi és politikai magatartásának megvilágítását. Megismerték az igazi Adyt, akinek valóságos arca és jelentősége a rohamosan szaporodó Ady-irodalomban elfakult az életrajzírók tartózkodásával vagy túltapintatával. Megérezték, hogy bár a legközelebbi ragaszkodó barát szól belőlem, a határtalan szeretet és rajongó megértés a zseni emberi magasságai és hullásai iránt sem engedtek csalogató megszépítéseknek és egyenes és nyilt maradtam. Mindezeken túl nemzedékem, a forradalmakkal szétszórt magyarság ítélete tört fel belőlem a nagyon szomorú magyar világban, ahol politikai izgalmak, erkölcsi sunyítások, társadalmi állásfoglalások és irodalmi kendőzések már jelezték a katasztrófát, mely bekövetkezett. Ebben a légkörben magának követelte Adyt a fasizálódott ébredő magyarság és ha a baloldal szorosan magához is ölelte, az Ady után jövő írók, ki érdekből, ki taktikából, ki nyegleségből, elejtették a nagy emberi és nemzeti kincset, Adyt.