Az írás megmarad [antikvár]

A szerző előszava Mndjárt az elején le kell szögeznem; újságíró vagyok, nem képzelem magam írónak, és nem álmodom arról, hogy majdan emléktáblám lesz a hajdani Zrínyi Ilona utcai szerkesztőség falán. Ezt azért fontos megjegyezni, mert jól emlékszem, hogy a „Kelet"-nél mindig azzal hűtötték le egy-egy ifjú titán túlzott hevületét; máris írónak képzeli magát és látja szobrának posz-tamensét a sétálóutcában Engem azért nem fenyegetett ez a veszély, mert hamar rájöttem; az írói műfajokban nem igazán vagyok otthon. Nem éreztem késztetést a versírásra, nem akartam száguldó riporter lenni, és mindig érzékeltem portréimnak egyfajta hiányosságát, azt a csipetnyi pluszt, ami a napi újságírói munka fölé emeli. Ezek egyébként ismert polémiák a szakmában, az újságíró-iskolában példabeszéd: minden értelmes embert meg lehet tanítani nyávogni, de egy háromnapos kiscica már tud. A tehetség nem korfüggő. Van, aki tizenévesen „csuklóból" kiváló verset, riportot, tárcát ír, s van, akinek ereje teljében sem telik ilyenre, ám attól másban még megmérettetheti magát. Ezért aztán én a többi - akár meg is tanulható - műfaj felé fordultam. Szerencsém volt, jeles eseményeket, nagy időket éltem meg újságíróként. Itt most csupán kettőt emelek ki; 1965-80 között lehettem városházi újságíró Nyíregyházán, amikor poros kisvárosból nagyvárossá vált a megyeszékhely. 1988-tól pedig a rendszerváltozáshoz vezető út, a többpártrendszer kialakulása, az első szabad választás folyamatának megjelenítése a megye napilapjában - természetesen másokkal együtt - olyan feladatok voltak számomra, amilyenek ritkán ismétlődhetnek egy emberélet során. Köszönet hangján kell szólnom főszerkesztőimről, akiktől egyre nagyobb lehetőségeket kaptam. Ordas Nándorról, aki 1965-ben újságírónak felvett, öt évvel később pedig rovatvezetői feladattal bízott meg; Kopka Jánosról, akitől szerkesztői megbízatásomat kaptam; Angyal Sándorról, aki maga mellé vett főszerkesztő-helyettesnek. Ha nem is a csúcson, de még annak a közelében, „jó passzban" vonultam vissza, hatvanévesen, negyvenkét évi munka után. A Kelet-Magyarország kiadója, tulajdonosa, az Inform Média Kft. szépen búcsúztatott, többek között megajándékozva e kötet lehetőségével is. Jó szívvel, örömmel válogattam négy évtized terméséből, több, mint tízezer írásom közül - százhetvenegyet. A cikkeket - az első fejezet terjedelmi okokból szükséges jelentős rövidítéseit kivéve - nem szerkesztettem újra, az írásokon lényegesen nem változtattam. Annak ellenére, hogy közben gyökeresen megváltozott a világ. Múltunk - a megyéé, a városé, az enyém - ilyen volt, így éltük meg. Pontosabban; én így láttam, így tudtam megörökíteni egy szeletét, amelyet tisztelettel nyújtok át régi és új olvasóimnak. Marik Sándor