Az irodalom "mindenese": Fábián Zoltán [antikvár]

Részlet a könyvből:Szövegrészlet az interjúból"Már a régi katonanóta is azt mondta, hogy messze van a nyíregyházi kaszárnya, de nekem úgy tűnik, az embernek az van messze, amit nem kíván megismerni vagy ahova nem akar kapcsolódni. Nekem Nyíregyháza soha nem volt messze. Mi adja ezt a közelséget? Az, hogy olyan emlékek fűznek ide, amelyek számomra minden itteni, mai, eleven problémát közelebbivé tesznek, mintha ugyanilyenekkel másutt találkozom. Több novellát írtam én ebből az élményből, mindjárt az első kötetemben is szerepel kettő, amit kimondottan nyíregyházi emlékeimből írtam. A későbbiekben is előjön ilyen, de igazából teljes egészében én még a Nyíregyházához fűződő élményeimet nem írtam meg...Ismerek képzőművészeket, építészeket, zenészeket, sokakat, akik örömmel kapcsolódnak Szabolcs-Szatmár megyéhez, sokan éppen a felső-tiszavidéki népművészet miatt szívesen járnak ide. Tudok írókat, műfordítókat, irodalomtörténészeket, akik Namény mellett a gergelyiugornyai Tisza-partra szeretnek járni üdülni, nem a Balaton mellé. Tehát ez a világ semmiképpen nem annyira zárványos, már mint akár 10-12 évvel ezelőtt volt, (vagy érezte magát az itt élő,) sokkal inkább nyitottá kezd válni, egyre nyitottabbá. Az, hogy egy darabig kicsit elszigeteltnek érezte, tartotta magát - nem ok nélkül -, bizonyos hasznára is volt, mert egy belső érlelődés mehetett végbe. Igaz, hogy sok ember elment, igaz, hogy sok ember ingázóvá vált, de sok ember itt maradt, s megpróbált a maga szűkös körülményei között jelentős dolgokat teremteni..."