Az olvasás művészete [antikvár]

Legfőbb foglalatosságom mostanában, hogy régi írásaimat - szépirodalmat és tanulmányt, eredetit és fordítást - gondosan átjavítom, hozzásimítom a nyelvek, ízlésemnek és gondolkozásomnak fejlődéséhez. A hiúság ördöge bizonyára engem sem kímélt meg jobban, mint más íróembert. De azt sohasem hittem magamról, hogy akár egyetlen gondolatnak is megtaláltam örök életre szánt, márványba véshető formáját. Alapvető erkölcsi és esztétikai elveimhez sziklaszilárdan ragaszkodtam, de mindig szükségét éreztem a továbbtanulásnak, fejlődésnek éppen úgy, mint kifejező eszközeim gazdagításának és nemesítésének. Fiatal koromban nem egy éjszaka álmodtam azt, hogy valamelyik írásom - amelynek hibáit talán öntudatlanul éreztem - javított alakban kerül kezembe. És ha félszázados pályámnak valamelyes sikeréről szabad beszélnem: a sikert ennek az álomnak teljesülésében látom. Egy emberöltővel ezelőtt, 1922-ben jelent meg először Bevezetés az olvasás művészetébe című könyvem. Szerettem ezt a munkámat - elcsapott tanár létemre azzal a büszke érzéssel, amelyet később halhatatlan szavakkal fejezett ki József Attila: "Én egész népemet fogom nem középiskolás fokon tanítani!" A magam sértetten-hetyke gőgjének akkori kifejezését ma is megindult emlékezéssel olvasom, de úgy érzem, nem illik az öreg, megbékélt ember leszűrt tanításaihoz. Már az 1937-es kiadásban sokat lefaragtam az eredeti könyv szubjektivitásából. De ez is harcos írás volt még; a sötétség, amely ellen 1922-ben küzdenem kellett, még sűrűbb és veszedelmesebb felhőben gomolygott 1937 fölött.