Az utolsó töltény 2. [antikvár]

XII. Szigligetről hazatérve 1956. október 20-án szombaton este kimentem ultizni a Főiskola Vorosilov úti diákszállójába. Nem tartozom a kártyafenomének közé, az első öt-tíz partit még elfogadható szinten kezelem, de aztán az önfegyelmem kifogy, és azt játszom meg, amit szeretnék, és nem azt, amit a kezemben lévő lapok lehetővé tesznek - ezért általában veszteséggel szoktam zárni. Ezen az estén szokatlanul jól ment, tízfilléres alapon húsz forintot nyertem - nálam jobb játékosoktól. A kibicek meg is jegyezték: - Ha ekkora mázlid van a kártyában, peched kell legyen a szerelemben! - Csak ne féltsetek! - legyintettem, de magamban nem tudtam megcáfolni ezt a találgatást. Már letettem ugyan a szüzesség terhét, de még mindig az első szerelmemmel, Sárival, egy a Főiskoláról kiesett, nálam évekkel idősebb lánnyal jártam együtt. Kezdetben magas hőfokon izzó kapcsolatunk már rég kihűlt, de nem sikerült összeszedni magamban annyi bátorságot, hogy szakítsak vele. Sári gondolom ugyanezzel küszködött. Időnként összevesztünk, majd kibékültünk, közben mindketten megengedtünk magunknak apróbb „mezei sörétezéseket", lent Szigligeten is kialakult egy alkalmi kapcsolatom. Játék közben alkalmi segítőként mellém telepedett Gizella, drukkolt nekem, és oszlopokba rakta az előt-