B. Eötvös József emlék- és ünnepi beszédei [antikvár]

Ha az egyes, ki életét egy házi kör boldogításának szentelé, bevégezve a földi pályát, pihenni ment: sírját neje s gyermekei állják körűl, s visszatekintve a múltra, mely az elhunytnak munkássága által derült s örömteli vala, szemeikben könyek ragyognak, s az elhagyott család áldást mond kedves halottja fölött. De vannak emberek, kik dicsőbb s örömtelenebb pályán haladtak az életen át és szivök egész hatalmával csak a hazát ölelve körűl, családi kört nem hagynak magok után, mely emléköket fenntartaná. Midőn ily férfiú száll sírjába, méltó hogy az egész haza gyászt öltsön magára, nem csak, - mert ki egész életét hazájának szentelte, az egész haza bánatára érdemes, de mert jó, ha mindenki látja, hogy tettei a nemzet által nem felejtetnek el, s a jó bízni, a gonosz remegni tanul a közvéleménytől; mert jó emlékoszlopokat rakni a jövő nemzedéknek útmutatóul; mert jó kijelölni a helyeket, hol nemes szivek vég álmukban megpihennek, hogy a nemzet soha ne feledje el, mikor szülőföldén dicső elődök szent pora fölött jár, miként e helyet aljas tettekkel megfertőztettetnie szentségtörés.