Balassa Bálint [antikvár]

Az idő már régen beszitálta Balassa viszontagságos életének hamarosan elröppent eseményeit, mikor versei még mindig hevítették a költészetre és az isteni félelemre fogékony lelkeket. Küzdelmei hamar feledésbe merültek, alakja elmosódott az idők távolában s a multat dajkáló hagyomány is feledékeny kezdett lenni: csupán költeményei virrasztottak emlékezete fölött. A kortársakkal kihaltak le nem írott világi dalai, szerelmes verseit szerzőjükről megfeledkezve másolták s adták tovább, csupán a Rimai kiadásában biztosított s a nevét viselő Istenes Énekek szállottak át változatlan varázszsal az újabb nemzedékekre. Gazdag lírájának egyik része menekült csak meg a névtelen költészetbe való elmerüléstől, azok a költemények, a melyekben kegyes áhítatra ragadó érzések, nemes gondolatok és szépen szóló versek őrizték sokat szenvedett szive viharait. Ez a búsongó, tépelődő, bűneit megvalló s vigasztalást a fölemelkedés Istenében kereső költészet a késő korok gyermekeiben rokonszenvet, vonzódást és mély részvétet ébresztett Balassa iránt, kiről egyetmást még a hagyomány is tudott, hogy az erdélyi fejedelem udvarában élt, hogy Lengyelországban bújdosott s kiről bajnok s a szerelemnek édes szavú énekese volt. Mily könnyen alakulhatott ki ily módon Balassának, a szerelmes trubadurnak és daliás költőnek romantikus jellemképe.