Balassi Bálint [antikvár]

1594. május harmincadikán az Esztergomért vívó magyar és német sereg német jegyzője ezt firkantotta a „veszteséglistára”: „Perierunt: Valentinus Balassi, Hungarus sed impius” – meghaltak: Balassi Bálint, istentelen magyar. Ahogy Klaniczay Tibor írja: a német jegyző „akaratlanul is amellett tanúskodott, hogy Balassi azt jelentette, amit halála évében a kor már gonosznak, istentelennek tartott: a magyar reneszánsz erőszakban, hősiességben, vérben és magasztos eszményekben, szépségben és szerelemben tobzódó világát; egy fénnyel és árnnyal teli élet és egy szerelembe álmodott világ halhatatlan költőjét.” Balassi Bálint kalandregénybe illő élete egyszersmind egy páratlanul gazdag, jelentős költői pályának is foglalata. A költő mögött kirajzolódik a kor, a török világ, az önvédelmi harcok, a reneszánsz Magyarországa. Nemeskürty István, e kor kiváló ismerője sok új elemmel gazdagítja Balassi-képünket.