Csak én vagyok - ne féljetek [antikvár]

ELOSZO A halálra pedig jó válasz nincsen. A sírás, az átkozódás, de a belenyugvás sem az. Az életben maradottnak azonban valamit mégis mondania kell. - Ezért született meg ez a könyv. Apám a verseit (1959 óta írt verseket is) a Jelenkorhoz fűződő, meglehetősen ambivalens kapcsolatának megszűnte után már nem akarta a nyilvánosság elé tárni. De egészen ez sem igaz. 1989-ben elküldte egy kiadónak az általa megszerkesztett könyvet. A címe ez volt: Csak én vagyok - ne féljetek Elutasították. Később egyik nyomdász rokona azzal kecsegtette, hogy ő majd a saját költségén megjelenteti. Apám ebben ugyan nem nagyon hitt (egy kicsit azért mégis), de összeállított egy, az eredetihez képest szűkebb anyagot (ennek nyoma veszett), s ehhez készített illusztrációkat volt kollégája, Jarmecky István festőművész. A képek megkerültek, és most a kibővített anyagban szerepelnek. Az eredeti verseskönyvet ugyanis Idegészítettem az utolsó tíz év termésének néhány darabjával, s a versek bevezetőjéül a szerző egyik tanulmányát választottam, melyben verseiről és a versírásról beszél. A kötet második egységébe olyan tanulmányokat válogattam, amelyek a pedagógus és a bölcselő Mihalik Zoltán portréját „föstik meg" (M. Z. ). A harmadik részben ítészi működésének néhány lenyomata olvasható. Apámat sokan és sokáig igen „ígéretes" laritikusnak tartották. 1962-től a Tüskés Tibor-féle Jelenkorban több írást is publikált, majd Szederkényi Ervin is igényt tartott ebbéli működésére. Verseit viszont továbbra sem közölték, s az 1968-as „cseh buli" (M. Z.) után az akkori főszerkesztő (Sz. E.) négyszemközt elmagyarázta neki, hogy Csehszloválda „baráti megsegítése" az egyetlen helyes és lehetséges cselekedet volt a szocialista tábor részéről. Ezután apám visszakérte a már elfogadott kéziratát, s végleges búcsút vett a folyóirattól Az Együtt a pécsi ANK kis példányszámú, belső használatra szánt lapja volt ugyan, ám abban legalább szabadon megírhatta mindazt, amihez csak kedve volt.