Egészpályás feltámadás [antikvár]

Polonia Az út Egy szatyor, egy vasúti jegy, Budapest-Varsó oda-vissza, talán ötszáz zloty, és egy magyar-lengyel társalgási szótár. A nyelvet nem beszélem, ismerősöm nincs, de megyek, legalább két hétre. Varsó Szakadó eső, köd, legalább tizenkét fok hideg, erősen fúj a szél. Dühöngök, mindenem fáj tizenhat órai út után. A címet, ahová mennem kell, senki sem ismeri. Mindjárt éjfél, bőgni volna kedvem. Minden barátságtalan és vizes. Ez Varsó? Mindjárt hazamegyek. Húszan tanakodnak a kezemben szorongatott címen. Egyszer csak az egyik megfogja a kezemet, hazavisz. Fürdő, tea, aztán bedőlök az ágyba. Félálomban eszembe jut, azt sem tudom, ki ez a lány. (Egész idő alatt nála laktam, a címet meg sem kerestük. Minek? - mondta ő. Én meg bámultam.) Másnap délelőtt köd, délben ragyogó napsütés. Kettős ünnep van. Rengeteg ember az utcán. A Central Park tömve. A kedvemért kinyitják az utolsó lengyel király nyári pihenőjét. Bámulom a tükröket, csillárokat, porcelánokat. Kint a parkban Chopin szobrát legalább százan fotózzák, filmezik, oda sem férek. Másnap diákklubokba mentünk. A Nemzetközi Diákklub tömve. Engem egy külön asztalhoz kalauzolnak. Két perc múlva hozzák a teát. Megpróbálok beszélgetni. Oroszul? Nem megy. Franciául? Udvarias fejrázás. Előveszem a lengyel társalgást - semmi. Vezetőm nevetve menti meg a