Egy közép-európai értelmiségi napjainkban [antikvár]

Részlet: "Tarján Tamás Örkény István Egyperces levele Tverdota Györgyhöz Tisztelt Professzor Úr! Mint a 20. századi magyar irodalom kiváló értőjéhez fordulok Önhöz. Soraim magyarázata, hogy szerény munkásságom egy égetővé vált, alább részletezendő kérdését illetően nem járhatok el személyesen. Önnek nyilván nem kell mondanom: 1979. június 24-én lakhelyet változtattam, s azóta nincs módom közvetlenül gondoskodni írásaim sorsáról. Ama napon - írói körökben köztudott óvatosságom folytán - a kínálkozó lehetőségek közül nem volt bátorságom azt választani, melyet egy nem jelentéktelen itáliai írótársam 14. századi opusa Inferno elnevezéssel illetett; régi hibám: kalandvágyásom azonban a Paradiso felirat olvastán, az ottani egyhangúságot sejtve, témaszegénységtől tartva ugyancsak visszafordított. Jelenleg a Purgatorio kávéautomatája mellett üldögélve időzöm, a 223.456.687/oo sorszámmal a kezemben várakozva ügyem kivizsgálására. Különben a fekete elég jó, csak sajnos az egészségre ártalmas cukor helyett ún. édeskét a gép nem szolgáltat. Ügy hallottam, az egyik szomszédos termen látták átsuhanni József Attilát. Elhiheti, tisztelt professzor úr, mennyire örvendenék, ha a költő - ki mindkettőnkhöz közel áll - befutna egy szóra. Sietve, ismételten megjegyzem, amit sosem mulasztottam el papírra vetni - A vörös malom alcímű emlékezésemben is rálapozhat az érdeklődő -: „Sohasem voltam nagyon közeli barátja József Attilának". Ám itt bizonyára újra összemelegednénk: igyekeznék félretenni kákán is csomót kereső természetem negatívumait, s elfeledkezni arról, hogy véleményem szerint József Attilának nem volt humora, nekem viszont - legyen szabad legalább ebben bizakodnom - igen, így hát egymás társaságát csak a szükséges alkalmakkor viseltük el, kölcsönös önkorlátozással. Ugyanakkor tartok attól, hogy Attila eléggé zaklatott lesz, mert - mint éppen professzor úr egy nagy hatású reflexiójában maga is szóvá tette - neki sem mindegy, szobor alakban hol üldögél A Dunánál. Aki rendelkezik némi tapasztalattal a Duna közeli üldögélésben, tudja: nem mindig, nem mindenütt, nem mindenkinek úszik el a dinnyehéj."