"Egy régi levélen ezt irva találtam." [antikvár]

2017 - a magyar szépirodalom piros betűs esztendeje: 200 éve született Arany János és Tompa Mihály. A kettős évforduló alkalmából állítottam össze ezt a kötetet részben korábbi, nagyobb részben azonban új írásaimból. Nem mélyfúrásra törekedtem; a kevéssé bejárt birtokrészekre vettem az irányt, olykor megálltam az olyan magaslatokon, ahol a két életmű közelített egymáshoz, vagy éppenséggel találkozott is. Az Arany-életműből kiemeltem az „eposzi hitel" kérdését. „Nem tudom, benne van-e az aestetica szótárában e terminus: »eposzi hitel«, de én annyira érzem ennek hatalmát, hogy történeti vagy mondai alap nélkül nem vagyok képes alakítani Elég az hozzá, ha építeni akarok, tégla kell és mész." Az életmű tanúsítja: a történeti és a mondai alap „hitele" mellé egyenrangú harmadikként társult a néphit, a hiedelemvilág „valósága": „a mitikus történet tudatvilága"; a táltos (Toldi, Toldi estéje), a boszorkány (Az elveszett alliotmány, Tengeri-hántás, Vörös Rébé1<), a hamis eskü (A nagyidai cigányok, Katalin, A hamis tanú, A honvéd özvegye), az ünneprontás változatai (Arany: Az ünneprontók, Tompa: Az ünneprontók) s mások. Az „eposzi hitel" negyedik forrása a komikum: a világérzékelés, a valóságtükrözés mindennapos terepe. Az Arany-portré százötven év szakirodalma lapjain komor! Nem tettünk sokat (keveset tettünk!), hogy közel kerüljünk a nevető és nevettető Arany Jánoshoz. Ö maga hol rejtegette ezt az arcát („az elégiáig sem higgadtam meg"), hol kiemelte, hangsúlyozta („A hanyatlás, pusztulás már magában humoros jellemű"). A humor nemcsak fontos hangolója a valóság láttatá-sának: a Bolond Istók I. énekében költői sűrítményét is adta. A harmadik stanza utolsó sora így foglalja össze az elő-