Egyetemes irodalomtörténet főbb vonásokban II. [antikvár]

Részlet a könyvből:Az akademizmus kora.Itália az ellenreformáció után. A régi egyház visszaállításáéért folytatott nagy küzdelem után Itáliát bénultság fogta el. Nyugalomra vágyódott minden. Az irodalomban az alkotás köre egyre szükebb lett, a tartalom változatossága helyett müvészi formára törekedtek s ez is modorosságig fajult. A politikai történet sem mutat nagy jelentőségü eseményeket; de a belső élet gyökeres változáson ment át s erkölcsileg mélyre sülyedt. Egyfelől az uralkodó állapotok fenntartásáért folytatott küzdelem háttérbe szorította az egyéniséget s szolgalelküséget teremtett, másfelől ennek visszája látszik egyes társadalmi osztályok elvadulásában és a banditák elszaporodásában. A XVI. század végének vallásos irányzata helyébe újra az elvilágiasodás lép. Világi hatalom foglalja el az egyházi uralom helyét s a szerzetesek befolyása háttérbe szorul. Az ellenreformáció vivmányaiból csak annyit tartanak meg, amennyi a meglevő állapotok védelmezéséhez szükséges.A költésben a vezető szerepet az akadémiák foglalják el, melyek a XVI. század vége óta állandóan szaporodnak. Ezeknek az irodalmi társulatoknak protektorai fejedelmek, akiknek ferde izléséhez alkalmazkodnak az irók, s akiknek hangzatos dicsérete a költés egyik fontos feladata. A lira és epika a tudákos akadémikus költők művészi szabályainak hatása alatt mesterkélt, rideg; a drámai költés leginkább csak a dalmü terén virágzik, ezek mellett az antik mintákra szabott akadémikus drámák és vigjátékok rideg, szóvirágos, költőietlen alkotások.