Életjel Évkönyv 4. [antikvár]

Egy mozgalmat kell köszöntenem az Életjel negyedszázados ünnepén. Mert mozgalom volt, ami nyomtatásban és élőszóban nyilvánosságra került az Életjel gondozásában és szervezésében az elmúlt huszonöt év alatt. Irodalomtörténet és munkásmozgalmi múlt, helytörténet és hagyományőrzés váltakozó anyaga adott tartalmat a számtalan előadásnak s a kiadványok sokaságának Szabadkán. Nem véletlenül éppen ott. Kosztolányi és Csáth Géza szülővárosában, amely a század első felében nagy és izgalmas fejlődésnek indult s főleg a magyar művelődés progresszív irányvonalának követésében volt az egész vidékre maghatározó jellegű. Egy erős kisugárzású demokratikus szellem bontakozott ki Szabadkán, az országnak még a húszas évek elején is harmadik városában, s hogy ott jelent meg a legnívósabb magyar napilap, ott indult a Vajdasági Írás, aztán a Kalangya, majd később a harcos baloldali eszméket hirdető Híd, mindennél jobban bizonyította a város központi jelentőségét. Társadalmi összetétele és földrajzi helyzete predesztinálta vezető szerepre ezen a vidéken. Ipari fejlettsége, amely egy öntudatosodó proletariátusnak segítette kiépíteni harcos fellegvárát. Egyben a legtöbb áldozatot is követelve a királyi diktatúrával szembeszálló osztályharcos tömegek részéről. Ezt a tömeget már a Szervezett Munkás cikkírói nevelték olyan kombattáns erők sugalmazásával, amilyet egy Haraszti Sándortól kezdve Cseh Károlyon és Duro Pucaron át Vasa Bogdanovig képviseltek a munkatársak, mindenkor a JKP vonalán.