Ember, küzdj'... III. (töredék) [antikvár]

I.Madách Imre és tiszttartója, az öreg Bory tehát kiszabadultak az Újépület börtönébői. De nem repülhettek haza. A hatóság Pesten internálta őket.A Boszkovits-ház első emeletén volt a szállásuk. Imre csak megnézte a két szobát, és már ment is le. Nekivágott egy gyalogsétának, de egy félóra múlva már gyenge volt. Akkor kocsit vett, és abban hordatta magát keresztül-kasul a városon. Hogy hová, az mindegy. Nem a városra volt kíváncsi, hanem arra az érzésre, hogy a lovak feje nem ütközik sem falba, sem ajtóba, semmibe, mehetnek korlátlanul előre.Az Új téren egy kiskocsmát talált, ott evett valamit. Aztán gyalog ment haza. Az este hazatérő Bory ott találta az asztalnál. Csodálkozott is váltig, hogy gazdája nem megy mulatni. Hajrá, szabad a világ. Ö bezzeg, vén ember létére akkorát mulatott, mikor kiszabadult, hogy négykézlábjött fel a lépcsőn.- Nem vagyok mulatós ember - rázta a fejét Imre aztán meg különös ember vagyok mindenképpen. Útleírásokat roppantul szeretek olvasni, de utazni nem szeretek. A szabadsággal is így vagyok most: tombolhatnék kedvemre, de nekem jobban esik itthon ülni, kinézni a nyitott ablakon, és tudni, hogyha akamék, elmehetnék.Bory köszönt, és ment aludni. Imre sajnálta. Szerette volna fejtegetni, amire maga felöl most jött rá. Hogy ö a közvetlen élményért nem lelkesedik, csak a leszűrt tapasztalatért. A szép tájnál jobban kedveli a szép tájképet. Utazásnál az útleírást. Eseményes látnivalónál az újságot. Különös természet. Mi lehet ennek a belső megfejtése?Meg aztán másért is szeretett volna az öreg ispánnal együtt lenni. Legújabb költeményét szerette volna neki felolvasni. Nem baj. Átfutotta még egyszer ő maga. És mindjárt megörült, hogy Bory lefeküdt. Ezt a verset mégis csak restellte volna az orrára kötni az öreg ispánnak.