Emberek, legyetek éberek! [antikvár]

JULIUS FUCÍK (1903—1943) Szó és tett, elv és gyalkonlat, arodalom és élet olyan elválaszthatatlan egységgé ötvöződött benne, mint a mi legtiszitáibb, legendává magasztosult költő óriásiunkbian: Petőfi Sándorban, írásiadra, akárcsak a mi lírikusunk, ő is vérével ütötte a hitelesség korokon átsugárzó pecsétjét. író volt, publicista, szerkesztő, utazó riporter, irodalom- és színikritikus; szenvedélyes politikummal, szilárd elkötelezettséggel telített, igaz embere a szónak. A sízép és a ipnantos szónak. Mintha az eleve elrendelés szemelte volna őt ki erre a pályára: tüneményesen gyorsan érett erős, határozott, önnön képességeit és hajlamait korán felismerő személyiséggé. Ha a színikritikus pályakezdésének körülményeit kutatjuk, gyermekkorát kell felidéznünk, amikor két és fél évesen a smíchovi színház gyermekszereplő jek ént találkozott először a „festett világ" művészetének varázsával. Ha pedig az újságiró indulására vagyunk kíváncsiaik, megtudhatjulk, hogy Fucík tizenkét évesen kézzel írott hetilapot „adott ki"; a Slovan című, iskolai füzetbe másolt lapot, amely, mint alcíme közli, „megjelenik minden hétfőn" egyetlen példányban. Rá egy évre a Veselá mysl című, ugyancsak kézzel írott, címoldalán tollrajzzal ékesített lapban tanulgatja az újságírás ábécéjét a majdani igazmondó riporter és elvhű szerkesztő. Középiskolai tanulmányait Fuőík Plzenben végezte; ott fedezte föl a maga számára a cseh klasszikusokat. Fennmaradt diákikori olvasónaplói, jegyzetei — la Fucík-filológia értékes dokumentumai —, azt bizonyítják, hogy korán kibontakozott beime a majdani esszéíró és irodalomkritikus, mindaz a képesség, melyet később nagy haitású írásokban gyümölcsöztetett, fehdézve — már a német megszállás alatt — a cseh nemzeti kultúra legnagyobbjainak szellemi örökségét, a .haladó — nem- III 5