Értekezések a Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Széptudományi Osztálya köréből XIX. [antikvár]

Egy magyar Eszther-dráma.(Olvastatott a M. Tud. Akadémia I. osztályának 1904. évi február 1-én tartott ülésében.)A nyugat-európai nemzetek színészetének története kétségtelen bizonyossággal támogatja azon meggyőződésünket, hogy a világi színészet kialakulása, újabb iránya, nem magyarázható meg egyedül azon vándorkomédiások fölmerülésével, kik mint szellemiekben a histrióknak, joculatoroknak, mimusoknak, a maga tisztulatlanságában - bár időhöz, helyhez, közönséghez alkalmazkodva s így nem egy tekintetben finomodva is idők folytán - tovább vivői, fejlesztői voltak a népies játékoknak. Eme népjátékot alatt természetesen nem kizárólag színjátékok értendők, hanem némajátékok, erőmutatványok, az ezermesterek szemfényvesztései, tánczos játékok, tableauk, tornajátékok, fölvonulások stb. vegyesen. Kezdetben együtt, úgyszólván egy kezelés alatt volt mindaz, a mi ma ott található a vásáros bódék zsibongó tömegében és a mi azóta - az irodalom tisztító tüzén át salakjaitól megszabadítva - fölkerült a városok fényes színpadjaira és úribb, előkelőbb, jobban fizetni tudó közönséghez módosulva, ma már ott előkelősködik a fényesen fölszerelt czirkuszok porondján, a nagyvárosi mulatóhelyek kis színpadjain.Az arányok kisszerűsége és a közönség szerényebb igénye mellett könnyen elfért ez a tarkaság, ez a sokféleség együtt, egymás mellett. Éppen sokféleségében volt vonzó ereje, tarkaságában az a varázs, mely állandó hatását s fönmaradását biztosította. A román és germán népeknél, hol ezen igazán népi alapokat fajbeli rátermettségökből kifolyólag szilárdaknak látjuk, ott csupán a megtisztulás folyamatjának kellett beállani, hogy létrejöjjön az a színészet, mely nem csupán a nép szája íze szerint tud mókázni, hanem irodalmi magasb érdekek szolgálatába is mer szegődni...