És újra hallgatag [antikvár]

Kötéstábla / borítója kopott
Kovács Zoltán publicisztikai írásait olvasva az az érzésünk, mintha egyetlen, folyamatosan hangzó monológgá kapcsolódnának össze az egyes darabok. Az elmúlt tíz esztendő történései szólalnak meg a töretlen beszédidőben; igencsak változatos helyeken és helyzetekben tapasztalhatjuk egy ember állandóságát a szemléletben, a humorban és az érzékenységben. Ez az állandóság azonban nem afféle jellegzetesség csupán, hanem jellemvonás, melyet nevezhetünk bátran írói etikának is. Életünk utóbbi változásainak - köztük a rendszerváltozásnak -, esélyeinknek, régi és újkeletű sanyarúságainknak tablóján mégsem a szigorú, nádpálcás erénytanító tekintetét véljük látni, hanem a minden időben és mindenféle helyzetben hasonló, a kicsivel bátrabb, kicsivel őszintébb önmagunkhoz hasonlatos társét: egy emberét.