Esély II. [antikvár]

VISSZAJÁTSZÁS Igen, az új évet köszöntő zágoni harang szavával, a gyermekkori emlékből felém áradó szelídséggel, átléptem az 1991-es esztendőbe. A valóság azonban eztittal is gondoskodott, hogy gyorsan visszazökkenjek a mindennapok csak éppen csendesnek és barátságosnak nem mondható világába. Vakáció lévén, a képviselőház titkársága január harmadikán eljuttatta hozzám, az RMDSZ székházába, a hozzájuk, a parlamentbe érkezett postámat. Ahogy a borítékok és levelezőlapok jobbára ismerősnek tűnő kézírását elnéztem, biztosra vettem, hogy - Tokay György szavaival élve - „szívélyesnek aligha nevezhető" üzenetekkel tiszteltettem meg. Azzal a céllal: ha eddig nem tettem volna, véssem jól a fejembe most, mindjárt az év fordulóján, hol élek, hány pér^zt érek, s mi vár rám. Az elsőnek kézbe vett, ismert moldvai üdülőhely hoteljét ábrázoló, de a bélyegző szerint a fővárosban postázott képeslap névtelen írója a szokásos domnului - úrnak - helyett a porculuk - azaz a disznónakoi - preferálta a nevem előtt. Egy másik, nyílt levelezőlap feladója a december 28-i televíziós nyilatkozatomhoz fűzött megjegyzést: „Nagyon jó, hogy maga és a magához hasonlóak nem mentek el Iliescu elnök úrhoz, bemocskolták volna a kezét." Az olvasó talán emlékszik, hogy a Cotroceni-i palotába szóló, a Nemzeti Megmentési Front első tanácsa tagjainak küldött meghívásról és ennek részemről tör-