Esztétikai Szemle 1936. II. 4. [antikvár]

Részlet:Zeneesztétika és PsychologiaEsztétikus jelzővel mindig csak emberi alkotást illetünk; olyan alkotást, amely esztétikai értékeket ismertet meg velünk. Ez a megismerés lelki funkciók, közvetlen szemlélet útján megy végbe: művészi alkotásokkal csak így juthatunk élő kapcsolatba. Az esztétika, mint az emberi alkotások értékéről szóló tudomány, ezt az élő szemléletet fogalmakkal, logikai formákkal való körülírással igyekszik újraalkotni, nemcsak érzelmi, hanem szellemi oldalról is tudatossá tenni. A zene az egész embert közvetlenül magával ragadó akusztikus formáival amellett, hogy az érzésekre is a legerősebb hatást gyakorolja, a szellem szárnyalásának, absztrakciójának is teljes kifejezését nyujthatja. Épen azért egyetlen más művészettel sincs az embernek olyan benső és olyan egyetemes kapcsolata, mint a zenével, s így természetes, hogy a zene esztétikája is a legszorosabb összefüggésben áll az emberi lélekről szóló tudománnyal, a pszichológiával. A zeneesztétikus legfontosabb feladata a zenei élmény vizsgálata, a pszichológus pedig ennek az élmények lelki feltételeit állapítja meg, munkájukban tehát kölcsönösen feltételezik egymást. Egy felolvasás szűk keretében nem bocsátkozhatunk, a zeneesztétika és pszichológia kapcsolatának bővebb részletezésébe, hiszen a zeneesztétika egész területe át és át van szőve pszichológiai természetű problémákkal. Mi itt a zenei élmény lelki feltételeit különösen az élvező, a hallgató szempontjából próbáljuk megvilágítani, mindig szem előtt tartva a kérdést, hogy a modern pszichológiai és zeneesztétikai kutatások eredményeit mikép lehetne egymás kölcsönös előbbre vitelére, megtermékenyítésére felhasználni.