Ezredvég 2011. február [antikvár]

Részlet a könyvből: A hosszúnyakú, mélyhangú kamaszok éles kurjongatással szálltak be a kórházi liftbe. Az egyik meglökte, a többiek csak belecsimpaszkodtak provokáló tekintetükkel. Izgatottan fel-alá járkáltak a liftben, ugattak, mint a hiénák. Az egyik mondott valami vaskosat, röhögtek. Pák a szomorú arcával vonta magára a figyelmüket. Elfordult, megpróbálta a gúnyolódást nem magára venni. A második megjegyzés elől már nem volt kiút. Öklével felsértette a fiú fülét, ahogy lecsúszott róla az ütés. Hárman voltak, a másik kettő bekerítette Pákot, az arca mellett húzott el egy jobbos, érezte a szelét. Az egyiknek megroggyant a térde, amikor Pák visszaütött. Pák szemöldöke felrepedt, vigyázatlan volt, az alatt a másodperc-töredék alatt máshova figyelt. Mocskos, utcai módon szitkozódtak. A magas, hosszúkezű srácnak nyitva maradt a halántéka. Pák hátra lépett, alig látott a szemén elkenődött vértől. Megtámasztotta magát a bal lábával, és egy lengővel halántékon csapta. Úgy puffant, mint egy szemeteszsák, kifordult a feje. Pák alig tudott megszabadulni a látványtól. Otthagyta őket. A lift zökkent, megállt, kinyílt az ajtó. Kilépett a dermedt a csendbe, a nyomasztó kórházi fehérségbe.