Ezredvég 2017. május-június [antikvár]

Részlet: kortárs "GYÁRFÁS ENDRE Vérmezei jeles napok* Tizenkilenc, május elseje Ez volt ám a mesés nap! Öregem! Nem is kellett gyalogolnunk, minket, Tömő utcai srácokat bazi nagy teherautó vett fel és vitt át a Francstadtból Budára. Voltak azért közöttünk lányok is, úgy visongtak, mint akiknek a seggét csipkedik. Aztán egy nagy réten, mondták, hogy Vérmező, mindnyájan leugrottunk, és uccu, szaladtunk a bábosokhoz. Jókor érkeztünk, Vitéz László éppen akkor kezdte a palacsintasütőjével csépelni az ördögöt, aki nem is olyan volt, mint a templomban a képen, hanem cilindert hordott, és megpróbálta aranypénzekkel lekenyerezni Vitézt, de az csak püfölte tovább, bele a malacképibe, még öklözte is, jó kis bunyó volt, úgy drukkoltunk neki, mint a Fradinak. Jött aztán egy kikiáltó, meg vörös zászlókat lengettek, és mindenki mondta, hogy ez a május elseje a miénk, proligyerekeké, és hogy ezt soha nem vehetik el tőlünk. Kaptunk lufikat, rózsaszínt, pirosat, olyanokat, mint amilyeneket egy krajcárért árulnak a Népligetben, de mi ingyér kaptuk, a maflábbja persze elerisztette a madzagot, nemsokára már virtigli vörös felhő lebegett fölöttünk. De a java csak most jött! Muszklis pacákok nagy kondérokat hoztak. Volt köztük egy katona is, nagy melák, a fél karja felkötve, a sapkáján meg ötágú piros csillag. Sorokba verődtünk, rendesen, mint a kisangyalok, kaptunk csajkát, abba bele meg olyan pipec gulyást, hogy a tíz ujjunkat is megnyaltuk utána. Kenyér is volt, nem barna, mint a háborúban, péklegények szeletelték és osztották, egy szekérnél pedig limonádét vagy málnaszörpöt ihatott, aki megszomjazott. Én szörpöt ittam. Látom ám, ringlispílt állítanak fel, egyszerre két verklit is tekernek, turkálok a zsebembe, a fene vigye, nincs egy fityingem se. A vurstliban tavaly a keresztapám befizetett egy menetre, de most " * Részlet a szerző készülő regényéből