Ezredvég 2017. szeptember-október [antikvár]

Részlet: kortárs MAGÉN ISTVÁN Gyémántkupola Rárontottak. Illetve nem rontottak rá, mégis úgy minősíthető a dolog, mintha Először csak felkiabáltak neki. Mutogatott. Otromba módon, badarságokat fejtegetett az ablakon át. Többen nem is figyeltek oda. Bezárkózott. Felkeltette a figyelmet a zár éles katta-nása. Az ajtó betörésére való előkészületek közben mégis meggondolta magát. A légüres térben a fojtogató zegzugok közvetítettek közte, és köztük. Ezt már tulajdonképpen nem is értette félre senki. Értelmetlenebb formát nem is lehetett volna kitalálni. Szóval a ne-kirohanások és a feltételezések Már vitték is. Két rendőr fogta közre, lassan, hosszadalmasan gyalogoltak át a havas udvaron, aztán a rendőrök helyét átvette az igazgató, meg az igazgatóhelyettes. Egyikük vékony csuklóját fogta vastag ujjaival, hogy el ne szökjön. Úgy fogta, mint egy gyufaszálat. Tételezzük fel, hogy nem is szökött volna. De azt is feltételezhetjük, hogy elébük vágott volna, hosszú gyereklábaival, mint a szélvész, kirohant volna a kapun, kikerülte voLna a kaput elálló rendőrautót, remek, gyors, könnyű futással, csikószerű ügetéssel, mindenféle harag és szánalom és megértés dacára, illetve talán éppen azért, már a mezőn trappolt volna a bozótban, a magas nádak sűrűjében, a zord ásványok, és égetni való gazok, kibicsaklott akácfák, illetéktelen repkények, elszórt rezgőnyárfa csemeték társaságában. Nem tette. Azért nem tette, mert akkor már nem szökött volna meg, és nem is szitkozódott volna. Már nem a tiétek vagyok, gondolta. Még egyenesen tartotta magát, még díszként viselte apró vállait, lefelé lógatta tapogató, fehér ujjait. Egészen összeszedett volt. Valahonnan a múltból még előszaladt egy kedves apró kislány pajkos szemével, fürge lábával, copfosan. Amikor rácsapódott az autó ajtaja, még látták kócos haját - persze csak nekik volt kócos, saját magának nem. Ő rendezetlen tincseit kiválogatta gondolatban, az apróra tört élményben kétségbeesetten mutatkozott a rend, a rendetlenség, a mese, meg a gyermekotthon. Mert olvasni alig tudott, a történetek gödörbe hulltak, szétporladva, a meséket nem kísérte kialakulásuk színterein, az események képeit nem tartotta össze