Fáklyahordozók [antikvár]

"...lépj bátran a helyébe és szítsad a lángot" A bécsi munkásinduló elévülhetetlen melódiája cseng önkéntelenül az ember fülében, amikor a fáklyahordozókról van szó, akik életük árán is magasra emelték a szabadság vérvörös zászlaját. Micsoda erő adta kezükbe azt a zászlót, melyért ifjú életüket olyan bátran feláldozták? Azt hiszem, hogy a nép és a szabadság szeretete, a szív és az ész együttes diadala, a szocialista öntudat volt ez az erő. Bármikor és bárhányszor csavarták ki kezükből ezt a zászlót, mindig újak és újak ragadták magukhoz, hogy a kihullott vér százakat és ezreket, köztük a betű munkásait is mozgósították a szabadság zászlaja alá. S nem egyszer - ahogy ez a kis mű is bizonyítja - a zászlóvivők is a betű munkásainak soraiból kerültek ki. S mikor a mártírjainkra emlékezünk, akkor tulajdonképpen szakmánkhoz, hivatásunkhoz, a betű világító fáklyájához vagyunk hűek, mert csak így maradhatunk hűek önmagunkhoz.