Faludy mozaik [antikvár]

Előszó A Léthe vizébe gázolunk nap mint nap. Feledjük a közelmúltat, a régmúltat, barátainkat, ellenségeinket, feledjük a múlt történéseit. Olykor úgy tűnik számomra, hogy a Léthe nem folyóvíz, de még csak nem is állóvíz, hanem sűrű mocsár, amely beszippant mindent, ami mögöttünk maradt. Néha persze szigetszerűen kiemelkedik belőle egy-egy arc, tárgy, esemény, s nem tudni, hogy miért azok maradtak meg, s miért nem mások. A feledés és emlékezés logikáját nehéz megérteni, talán leheteden is, annyi azonban bizonyos, ha a miértekre keressük a választ, nem az ész, hanem a szív irányába kell elindulnunk. Döbbenetes számomra a feledés üteme és intenzitása is. Mintha tudatunk legfontosabb dolga az lenne, hogy késlekedés nélkül kisöpörje, kiürítse önmagából a számára — önkényesen — feleslegesnek ítélt dolgokat. Hol van már a tavalyi hó? És még azt sem mondhatjuk, hogy a latin szállóige szerint élnénk mindennapjainkat: „Carpe diem!" - Ragadd meg a jelent!/ Élj a mának! Nem, a jövőt hajszoljuk, valami illuzórikus jövőt, amiben természetesen minden ideáüs lesz, mi is ideálisak leszünk, csak addig valahogy éljük túl a jelen nyomorúságát. Pedig a jelen a legfontosabb. A megélt jelen képes csak reális tartalommal megtölteni a jövőt és életben tartani a múlt azon részét, mely érdemes a megidézésre, megtartásra. A Léthe posványából azonban nem könnyű felszínre hozni a lesüllyedt kincseket. Olyan ez, mint a vakok tapogatózása a falakon, a tárgyakon. Néha fölvillan valami, rátalálunk egy elveszetmek hitt emlékre s nem értjük, hogyan juthatott a feledés sorsára. Persze szélmalomharc ez is. Aránytalanok az erőviszonyok: mi és az Idő. Olyan ez, mint a sivatagi szél, mely folyamatosan hinti szerteszét a finom homokot mindenfelé. Épületekre, szobrokra, mozaikokra. Van egy képzeletbeli mozaik, egy költő arcképe. Nem teljes a képmás, itt-ott hiányzik belőle néhány darab, vagy, mert elvesztek, vagy mert még nem tették a helyükre őrzőik a színes kövecskéket. Én most elhelyezem a magam apró kövét ezen a mozaikon, hogy teljesebb legyen az arcképe annak, akit életében