Feleségek felesége [antikvár]

Ezek újságcikkek. Ahogy féléven keresztül hétről-hétre írta valaki, aki húsz éven keresztül napról-napra forgatta Petőfi könyvét és éjről-éjre álmodozott felőle. Most ez újságcikkeket összegyűjtöm, fejezeteket rovogatok egymás mellé, szóval bizony hiába tagadnám, irodalomtörténeti könyvet adok ki. Összébb szoríthatnám az anyagot, mesterséges szerkezetet építhetnék köréje. Nem teszem, meghagyok mindent, azon frissen, ahogy készült. A félrögtönzésnek élénk nyomával, a lelkes szeretetnek lázas, sokszor egyenetlenül hullámzó hevével, ezeken a sebtiben megírt sorokban. Ha a könyvnek némi értéke van, úgy érzem, ez az, - izgalmas gyors munkában, tágra kifeszült szemeknek látomása: multbaveszett alakokról, hangokról, tájakról, házakról, olyan életről, amely már réges-rég a halálé. Az újságírónak vitatkozó hevét se nyomtam el, ahol itt-ott aprólékos feltámasztó munkájának okát-fokát, célját egy-egy kitérésben igazolja. Még azt a fejezetet is meghagytam intermezzonak, a maga helyén, mely a cikkek írása közben ért támadást utasít vissza. Mert ha igaz, hogy az ember lehet nagy művész és mégis csak úgy fésülheti haját, mint akárki, miért ne lehetne az ember tudós, de egyszersmind újságíró is, szóval nagy közönséghez szóló, bár oly alaposan informált ember, mint akármelyik szakember? Egyebek közt, ezt a thézist is be szeretném bizonyítani ebben a kísérletező munkámban.