Filológiai Közlöny 1959/1-4. [antikvár]

Az indoeurópai és finnugor esetek kialakulásabeke ödönA finnugor és az indoeurópai nyelvek rokonságának kérdése régóta foglalkoztatja a nyelvtudósokat. Utoljára foglalkozott vele H. Sköld (Indo-uralisch, FÜF. XVIII, 218231) és B. Collindbe (Indouralisches Sprach-gut.Uppsala, 1934, Fenno-Ugrie Vocabulary, 1955, 129141).Noha a két nyelvcsalád rokonsága nagyon is problematikus, mégis nagyon örvendetes, há mind az indoeurópai, mind a finnugor nyelvészek egymás kutatásainak eredményeit figyelemmel kísérik. Vannak ui. olyan esetek, amikor bizonyos nyelvi jelenségek magyarázata a rokon nyelvek tanúsága alapján nem lehetséges, ellenben más nyelvcsoportok képesek némely jelenségre nézve fontos felvilágosításokat adni, sőt egyes problémákat meg is oldani. Több nyelvtudós jött már erre a gondolatra, így pl. HIRT, aki ,,Über den Ursprung der Verbalflexion im Indogermanischen" (IF, XVII) című értekezésében az indoeurópai nyelvek ,,casus indefínitus" fogalmát BÖHTLINGK jakut nyelvtana alapján állapítja meg.I.Az indoeurópai nyelvek esettana is olyan terület, amely a problémáknak egész sorát foglalja magában. Ilyen pl. az a kérdés, hogy a határozók kifejezésére szolgáló kázusrendszer eredetileg helyhatározói jelentésű volt-e, vagy sem. Ez a bizonytalanság különösen az ieur. dativusra áll, mert hogy a locativus és az ablativus helyhatározói eredetű, ahhoz nem férhet kétség. Hogy csak a legfontosabb irodalmat idézzük, DELBRÜCK KZ. XVHI, 100, a dativus helyhatározói eredetét vitatja, összehasonlító mondattanában (Vergl. Syntax I, 185) azonban megtagadja eredeti véleményét, s ezt HIRT (IF XVII, 47) is magáévá teszi. GUSTAFSSON De dativo Latino" című munkájában (Helsingfors, 1904) megint a dativus helyhatározói eredete mellett száll síkra, BRUGMANN ellenben (Grundriss II, 22, 473, 548) semleges álláspontra helyezkedik, és mindkét nézet jogosultságát elismeri. SOLMSEN (KZ. XLIV, 167) ieur. céldativust vesz fel *-ai végzettel (vö. a görög-^eraí, stb. végű infinítívust) és egy *-ei végű külön dativust (vö. oszk -ei, cípr. Aifeí-fpdoí; stb.).Ha azonban más nyelvcsaládok esetrendszerét tesszük vizsgálat tárgyává, akkor azt látjuk, hogy az urál-altaji nyelvek határozói a történés, az állapot és a cselekvés lefolyásának a helyét jelölik, egyrészt hol?, másrészt honnan? és hová? kérdésre. Pl. oszmán-török : su 'víz' : su-da 'a vízben', 'a vízen', 'a víznél' ; su-dan 'a vízből, a víztől' ; su-ja 'a vízbe, a vízre, a1 Filológiai Közlöny1