Filológiai közlöny 1971. július-december [antikvár]

Részlet: TANULMÁNYOK Francesco Petrarca és a szatíra egyes kérdései RÓZSA ZOLTÁN I. Petrarca politikai nézetei. A kritika Petrarca politikai és szatirikus írásairól Petrarca és a politika ? Petrarca és a szatíra ? Nehéz kérdések. Végletes állásfoglalásokra késztetik a témával foglalkozót. Petrarcában nincs igazi politikai szenvedély, a zsarnok kényurak barátja, szatirikus vénája erőtlen, irodalmias, retorikus és szenvedélymentes. Így vélekedik az egyik tábor és e tábornak jeles képviselői vannak. Már kortársai, a firenzei humanisták, Boccaccio, Zanobi da Strada, Coluccio Salutati is hevesen támadják azért — Boccaccio így fogalmaz —, hogy meg tud maradni olyan gyalázatos zsarnokok udvarában, mint a Vis-contiak.1 De Sanctis Petrarca politikai verseiről és nézeteiről így ír: „Petrarca hibája az, hogy nem merült eléggé el a politikai valóságban, hogy csak távolról szemlélte azt, anélkül, hogy egybeolvadt volna vele, vagy hogy részt vett volna benne, viszont mindent megtett a szenvedélyes részvétel látszatáért: ebből születik az a mesterkéltség és retorika, amely kevéssé komoly és jórészt irodalmi ihletésű."2 Vittorio Cian,3 aki egyébként elismeri Petrarcában a szatírára való hajlamot, annak minősítésekor Dante és Petrarca emberi és politikai kvalitásait méri össze. Az eredmény nem kétséges: „semmi nincs Petrarcában abból a morális teljességből és keménységből, abból az erőből, a büszke és megvető nagylelkűségnek abból a levegőjéből, amely már akkor is nyilvánvaló, ha csupán Dante arcára tekintünk . . ,"4 A. Momigliano szerint: „Petrarca patrióta költészete szerelmi költészetéhez hasonló lelkiállapotból születik . . . Petrarca akkor is elégikus, szemlélődő és magányos marad, ha politikai költeményeket ír . . . ."5 Umberto Bosco, Petrarca egyik legjobb mai értője — igaz, de Sanctis nyomán — így ír: „Petrarcában nincs gyűlölet, nincs megvetés, mert nincs igazi szeretet sem. Éppen azért tud a harcok fölé emelkedni, mert benne a politika nem szenvedély."6 E véleménynek megfelelően az Avignoni szonetteket és az avignoni pápa Kúriával való szembenállását is elsősorban magánélete eseményeiből vezet le és a spirituális áramlat hatásának, morális eredetűnek, valamint személyi 1 A kérdés szép kifejezését lásd Kardos Tibor: Petrarca levelei előszavában. — Budapest, Gondolat, 1962. 32 — 33.; valamint Szauder József: Olasz irodalom—magyar irodalom. Európa, Bp. 1963. 50. 2 F. de Sanctis: Saggio critico sul Petrarca. Torino, Einaudi, 1952. 134. 3 V. Cian: La satira. Milano, Vallardi, 1923. 200 — 215. művének „II Petrarca satirieo" c. fejezete egyébként a kérdés egyik legkimerítőbb és legszínvonalasabb pozitivista elemzése. 1 V. Cian: i. m. 201. 5 A. Momigliano: Introduzione ai poeti. Roma, Tumminelli, 1946. 8. 6 U. Bosco: Petrarca. Torino, Utet, 1946. 190.