Földrengés [antikvár]

ELŐSZÓ HELYETT ARANY JÁNOS SZELLEMÉNEK Toldiról regélő, balladákat író, Zengzetes, szomorkás, rendületlen író, Hű magyar, ki fajtád meghatódva nézted: Műved olvasása hódolatra késztet. Nemcsak őstehetség s éles elme voltál, Nemcsak ösztökélő hősregéket írtál: Visszasír belőled szép, vitézi múltunk, S fáj, hogy egykor Árpád nyalka népe voltunk. Eldobott dicsőség, megvetett igazság, őseink honában felbukott a gazság. Hírnevünk a múlté, szégyenünk öröklött, Ifjaink, dühükben, ránk emelnek öklöt. Nemzetünk hazátlan, nagyjaink halottak, Jósaink hazudtak, társaink eladtak, Céltalan, tekergő, léha banda lettünk, S pártfogónk, az Isten, nem vigyáz helyettünk. Költeményeidben, Toldiról mesélő, Kedvet és nyugalmat nem talál az élő. Zengzetes hazugság nem segít a foglyon, Hogy naponta dúló bánatán kifogjon. Olvasóid így is hisznek és szeretnek, Sok becses szavadból új szavak születnek, S mink, akikre hatnak rendületlen elvek, Még tovább csiszoljuk, másokért, a nyelvet. Nem vagyunk legendás, cifra régi hősök, Címeres királyok, megbecsült regősök, S azt, amit mi tettünk, sok nem érzi tettnek. Mégis, egyszer, otthon, még megemlegetnek.