Forrás 1943. október [antikvár]

Részlet: "Ha egy író több mint félszázadon át gyönyörködteti közönségét, már ez maga is hatalmas képességek jele. Mert közben a közönség folyton változik, új csillagokat fordít az égre a végzet és a sikerek kitermelik az epigonokat, akik mindent megtesznek, hogy lejárassák azt, amit utánoznak. Herczeg Ferencnek mindez nem ártott. Zavartalan, szinte a Jókaiéra emlékeztető pályáján alig van zökkenő; csillaghullás, napfogyatkozás meg éppen nem. Mintha a külvilágtó’, legfőképpen pedig a kritikától egészen függetlenül haladna ezen a pályán, nem törődve mással, mint modelljeivel, amelyeket megfigyel és a művel, amelyhez kellenek. Nyugalmát egészséges természetének, nagy koncentráló képességének, korán érett bölcseségének köszönheti. Nem kortársai bölcseségének. Ha meg lehetne zavarni Herczeg olimposzi derűjét, ők megzavarták volna. A kortársak egyes csoportjaiban ' évtizedek óta van „Ilerczeg-probléma”, amint volt Jókai- probléma, vagy Victor Hugo-probléma is. A fiatalabb nemzedékben ez a probléma olyan fogalmazást kap, hogy Herczeg’az idősebbek — mondjuk az ötven-hatvanévesek, — illetőleg a ,,hivatalosak” kedvence lévén, természetes, hogy azifjabbakban, a nemhivatalosakban föllép a reakció. Ez a generációs ok. Van lélektani is: amint Petőfi a fiatalság költője, úgy Herczeg a tapasztaltaké és az éretteké. (És mondanunk sem kell talán, hogy amint vannak őszhajú fiatalok, úgy vannak tapasztalatokra vágyakozó tapasztalatlanok is ...) A hevesvérűek túl- nyugodtnak, nagyonis magabiztosnak tartják..."