Forrás 1944. február [antikvár]

Részlet: HÁRFA A HOMOKON GULYÁS Pál is megtette hát a nagy lépést, amellyel, a tehetség - az átlagnézők előtt is nyilvánvalóan - lelépi versenytársait. Koszorújához már csak ez az éjsötét, halálosan keserű levél hiányzott. Most már azok is el fogják ismerni nagyságát, akik az élőktől mindig sajnálják a hódolatot s csak a halál juhászítja meg szívüket. Gulyás Pált eltemettük. Abban a hónapban halt meg, amikor legszebb a halál, mert legtöbb a virág: jut a friss sírhantokra is bőven. És úgy halt meg, mint a sebesült hősök: elvérzett. Nehéz ellenállni a kínálkozó analógiának: neki a teste is olyan érzékeny és sebezhető volt, mint a költők lelke szokott lenni. Különös betegség. Érfalai áteresztik a vérét és május 7-én fél liter vért veszít; azontúl már csak ritka percekre nyeri vissza eszméletét. De a boncolás valami kifürkészhetetlen szervezeti hiány nyomaira is rámutat. Minden ember titkaihoz egy nagy, talán sokban döntő, ritka titok járul itt. Azoknak, akik szeretik a taine-i gyökérkutatást, érdekes lesz tudni, hogy a költő apja, Gulyás István tiszadobi szegény parasztfiúból, aki csak tizenhat éves korában kezdett tanulni, tíz év alatt bölcsészdoktor és a debreceni református gimnázium ismertnevű tanára lett; anyja, Both Zsuzsánna, sárospataki középbirtokos család sarja.