Forrás 1971. szeptember-október [antikvár]

Részlet: ,,Gál Farkas Négy vers Ez a hazám Nem mondom én, hogy máshol nem tudnék élni, csak ezen a tájon, ahol minden emlékműben a történelem föltartott mutatóujját látom. Nem mondom, hogy máshol nem élnék jobban, könnyebben, szebben, mint itt, ahol Dózsa eltemetett seregének kaszája villog a szelekben, arcomat belülről világítják meg a kastélytüzek, emberhússzagú máglyák. Ismerem ezt a népet, értem szomjas álmait, értem sok susogó babonáját. Szenvedtem kínjait, hiszen Mohács, Segesvár engem is beledobott a tömegsírba, Orgoványon szaggatták húsom, az ikrás homok az én vérem is itta. Még most is vérillatosak az erdők, recsegő ágak ropognak, mint a csontok, mert itt az öröm pillanata is csapdába lépett, fekete fátylat hordott. Itt nem lehetett áruló, aki érzett. Aranypénzekért magát az el sohasem adta - bujdosott: békalencsén, madártojáson élt, záporával az ég megitatta..."