Források és partok [antikvár]

„ÁRTATLANSAG A GYERMEK ÉS FELEDÉS, ÜJ-RAKEZDÉS ő ÉS JÁTÉK, MAGATÓL GÖRDOLÖ KERÉK, ELSŐ MOZDULAT, SZENT IGENLÉS." (ZARATHUSTRA) Nietzsche a századforduló értelmiségi köreiben, olvasmányélmény, művészi indítás és életprogram tekintetében, a legnagyobb hatású gondolkodó volt, különösen, mikor a halála után Lipcsében néhány év alatt kiadták az összes művét, s ezáltal a szinte teljes ismeretlenségből bocsátották a nyilvánosság elé. Hatása természetesen Sinkó Ervint sem kerülhette el, aki a szociáldemokrácia világmegváltó missziójában csalódva, az első világháborúnak számára megmagyarázhatatlan kitörése után, újabb eszmények után kutatva, Nietzsche életvízióját érezte annyira grandiózusnak és felemelőnek, hogy általa kapaszkodjon ki abból a világszemléleti szakadékból, ahova korábbi mintaképeinek, a szociáldemokrácia vezetőinek árulása következtében zuhant. Sinkót az első Nietzsche-élmények kritikátlanul fantasztikus álmodozásra csábítják. Ennek a szabadkai naplóban tükröződő vetülete nem önértékénél fogva, hanem mint korjelenség, mint a kivételesen érzékeny, még csírájában levő egyéniségek egyikének jellegzetes befogadásmódja s a világra való visszahatása eszközeinek éretlenségéből következő kudarca miatt lényeges. Nem az igazságai, hanem a tévedései következtében. Sinkó ugyanis ekkor nemcsak költői ambíciói szerint, hanem forradalmi kiútkeresése, naplóját átható, gyerekesen nagyra törő gondolkodásmódja alapján is költőnek mondható, aminek Bori Imre is tekinti A jugoszláviai magyar irodalom történeté ben. Nem a kiérlelt lírai világkép, hainem a valóságidegen rajongás értelmében. Ezért célszerűtlen az Éjszakák és hajnalokat egyéni hangoit nélkülöző epigonkö-tetként elmarasztalni (a tisztán versesztétikai szempont kétségtelenül ehhez a következtetéshez jutna), hiszen az egy érzékeny olvasáskultúra nagyszerű dokumentuma, egy elmélyült Nietzsche-él-mény verses megfogalmazása, ezáltal pedig egy időtálló életmű egyik fontos gyökere. Egyébként is közhely, hogy a nagy alkotók kibontakozását legtöbbször a mintaképpel való teljes azonosulás miatt nem sokat ígérő epigonkorszak előzi meg. Hadd emlékeztetek csupán Adyra és József Attilára.