Goethe élete és kora [antikvár]

Vannak Goethe-közeli és Goethe-távoli idők, mindkét fajtát megéltük. Amikor elkezdtem Goethét olvasni, több mint ötven évvel ezelőtt, még élt a töretlen vonalú Goethe-hagyomány, amely közvetlenül Weimarig nyúlt vissza. Századunk fordulójáig élt Csehországban egy alapítványi hölgyként utolsó szerelme a sok közül, s a weimari nagyherceg, aki kisfiúként Goethe unokáival játszott, és hallottam olyan emberekről, akik még beszéltek velük. Saját családomban is volt néhány ilyen közvetlen szál "nagy öreghez", ahogy annak idején kötelezően nevezték. Anyai dédapám, Elster helmstedti konrektor, A magasabb rajzművészet-ről című könyv szerzője, amely többször is utal Goethére, részt vett a költő egyik művészeti kiállításán, és saját kezűleg írott részletes méltatást kapott tőle, amelyre fel volt jegyezve, hogy visszakapta a lapot "megfelelő hosszúságú rúdra föltekercselve". Ez a "megfelelő hosszúságú rúd" szállóigévé vált nálunk, mélyebb jelentéssel. Egyik apai dédapám, Adolph Martin Schlesinger, berlini kiadó volt, aki elsősorban zeneműveket adott ki, a Máté-passió-t, amelyet épp akkoriban adott elő Felix Mendelssohn, Beethoven utolsó vonósnégyeseit és Zelter dalosfüzeteit; de érdekelte az irodalom is, ő tette közzé az első Balzac-fordításokat, s az ifjú Heine nála lakott az "Unter der Linden"-en. Így ő is részt vett a nagy Gesamtausgabe Letzert Hand-ért folyó versenyben, és elküldte fiát Weimarba ez ügyben. A "nagy öreg" százezer tallért követelt, ami akkor óriási összegnek számított. Nem volt sok Goethe műveiért, de sok volt a zeneműkiadónak, s így a megbízást Cotta kapta meg. Emellett ott volt ifjúkoromban a már tekintélyes és megállapodott Goethe-kutatás, amely ekkoriban a művek tudományos kiadásán dolgozott, és a száznegyvenhárom kötettel csak akkor készült el, amikor hazaértem az első világháborúból; később megvolt tulajdonomban ez a kiadás. De ugyanúgy elvesztettem, ahogy Goethének és kortársainak egyéb kiadásaiból, korabeli memoárokból, folyóiratokból és dokumentumokból álló nagy gyűjteményemet, vagy Tischbein szép nagy színvázlatát a római campagnáról. Mindez a második világháború alatt tűnt el, amikor egyébként szintén Goethe-távoli időket éltünk.