Goethe és Beethoven [antikvár]

Ha valaki elmúlt már hatvan éves, s esztendők fáradságos munkáját megkövetelő, hosszú utazásra indul, legmélyére a Cyklops kovácsműhelyének (Beethoven: A nagy teremtő korszakok): a józan okosság azt kívánná, hogy ne ábrándozzék el útközben. Egyenest a cél felé! De én sohasem törődtem a megérkezéssel. Az út az, ami érdekel... Csak a választottam irányba vezessen. Nem sietek. Gyönge az egészségem, gyermekkorom óta folyvást fenyeget a félbeszakíttatás veszedelme: s úgy éltem mindig, mintha száz esztendeig élnék - vagy már holnap meghalnék: nekem mindegy ez. Csak egészen odaadja magát az ember annak, amit csinál. A Beethoven útján nem egy alak került elém, aki megállított: sok mondanivalójuk van számomra s én mindig kész vagyok meghallgatni őket: született meghittje vagyok élőknek és halottaknak. - Íme, itt van kettő, aki életének szálait összebonyolította az én Beethovenem életének szálaival. Az egyik: Bettina, a bolond és bölcs teremtés, aki elálmodta az életét, de akinek alvajáró-szeme álmának legmélyén meglátta azokat a lángelméket, akiket koruk legéberebb elméi félreismertek: Beethovent, Hölderlint; s előre bejelentette a Forradalmakat.