Gyásznapok emléke levelekben, melyeket feleségének írt Táncsics Mihály [antikvár]

Táncsics 1846 júniusában külföldi útra indul. Szeptemberben Londonban értesül kisebbik leánya, Etelka haláláról. Októberben hazatér, otthon Kálmán fia halálának híre várja. A Táncsics-házaspár ekkor már négy gyereket vesztett el. Kedvence, legidősebb leánya, Ilka súlyos beteg. Táncsics mégis arra kényszerül, hogy novemberben elhagyja családját. Letartóztatására készülnek. Később azt írja, attól félt, hogy beteg leánya jelenlétében, hiszen egyetlen szobában laktak, verik vasra, és az érzékeny gyermek ezt látva szörnyet hal. Mintha Szilveszter elhurcolásának jelenete elevenedett volna meg Táncsics képzeletében nagyon is valóságos, bekövetkezhető látomásként, annak bizonyítékaként is, hogy Petőfi hőse korántsem olyan túlzottan romantikus figura, amilyennek némely korról, helyzetről nagyvonalúan elfeledkező irodalomtörténész mindmáig vélni hajlamos. Kossuth tanácsára rejtekhelyre menekül. Broodban, Batthyány Kázmér gróf birtokán talál menedéket. Itt értesíti felesége, Teréz, a nagyobbik leány, már egyetlen gyermekük, Ilka haláláról. 1847 márciusában Táncsicsot letartóztatják, láncra verve szállítják a budai várbörtönbe, ahol magánzárkában tartják, és kihallgatását csak május közepén kezdik meg. „Három hónapja lesz pár nap múlva, hogy rab vagyok: és ez időnek mindjárt első napjaiban kértem az illetőket, hogy engedtessék meg téged csak egyszer is látnom - írja feleségének első börtönlevelében - nem veled szólhatni, csupán látnom: e kérést máig több ízben sükeretlenül újítám meg; a rabsági szabályok ellenének lenni, ha nem mondták is, de a sükertelenségből következtetém; bár arról tudósíttatám, hogy egészséges vagy, hogy könyvtáram eladogatásából élsz; de én ezt hiszem is, nem is, talán nem vagy többé, csak kíméletbül nem adják tudtomra! vagy más célbul." Mintha ismét Szilveszter börtön-látomását élné át a „megtébolyodhatás" ellen küzdve. 1847 május végén papírt és írószert bocsátanak rendelkezésére. Ekkor írja episztoláit feleségéhez, tizenkét levelet. Feleségét először majd július 27-én engedik be hozzá, rövid látogatásra, ekkor már kilencedik hónapja nem látta. Az Életpályám eredeti, 1885-ben megjelent 3. kötetében írja: „Életpályámnak a fogságban töltött rövid, de kínos szakát a feleségemnek címzett levelekben írtam meg már akkor, mikor börtönben valék; ezek tiszta világot derítenek állapotomra.