Hármaskönyv [antikvár]

H a felállítanák a romániai magyar nemzetiség valamelyes képletét, melyben meghatározóként kell szerepelnie tájnak és hagyománynak, együttélésnek és reál meg humán szakmaiságnak, minden társadalmi tényezőnek, nyelvi és művelődési összefüggésnek és előremutató korszerűségnek (hogy úgy mondjuk: modernségnek), s az egészet egy személybe gyúrnák, és úgy villantanák fel életideálul, megkapnák bizonyára az időtlen alkotót, aki önmagát barkácsolva közösséget teremt maga köré, s elválaszt és vonz, mint a mágnes. Hát ez a bonyolultságában is egyszerű képlet, a valóság inkarnációja, mely egyben újjá is varázsolja magának a valóságot, ez a lényegünkké kitalált és megtalált ember: Kós Károly.Most nyolcvanöt éves, és ebben az idő-karolásban előtörténetünket, beteljesedett ötven esztendőnket és jövőnk logikus lehetőségeit is hordozza. Mert (olvassuk csak el önéletrajzát és vallomásait) már az OsztrákMagyar Monarchia bomlásnak indult szakaszában különös előrelátássál és szülőföld-szerelemmel gyökeret ver egy maga megfogalmazta erdélyiségben, hogy ilyen alapállásból előkészíthesse a románsággal való közösség és egy szélesebb kelet-európaiság sorsvállalását. Es az a sokoldalúság, mely-lyel 1918 után és mindmáig építészként és íróként, grafikusként és szerkesztőként, politikusként és tanárként hozzájárult a romániai magyar tömegek reális önfelismeréséhez és betájolódásához, őt magát jelképünkké és iránytűnkké avatja, még ha olykor nem is értettünk vele egyet. Mert sarkulni is tudott a maga szenvedélyességében, folyton viaskodva magával is, környezetével is, hol innen hol onnan váltva ki feszítő energiákat, tovább lökő dina-7