Hiány-jelek [antikvár]

A HIÁNY MINT VILÁG ÉS MINT JEL Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Krúdy Gyula írásmüvészetét a 20. századi magyar modernség első hullámába szokás sorolni, a korszakretorika mintegy párhuzamos alakzatokként artikulálja műveiket. Be kell látnunk azonban, hogy a három szerző egymástól merőben különböző világ- és létszemléletet, esztétikát képviselt, írásmódjuknak azonban vannak összevethető vonásai, melyeket a nyelvhez való viszonyuk alapoz meg. Az alábbiakban oly módon közelítejük meg e három írásmódot, hogy közös vonásukként kiemeljük: a költői szövegben a gondolkodás kitüntetett, bármely más formától megkülönböztethető organonját teremtik meg. Ne gondoljunk se elvont bölcselkedésre, se valamiféle (társadalmi, filozófiai, lélektani) tudás reprezentációira. A költői gondolkodást nem a tudati konstrukciók vezérlik, nem is a logikai-intellektuális modellalkotás. A nyelv prioritására támaszkodik, azaz a szó- és szövegképzés műveleteit egybetartó írásmód során végbemenő megértés egyedi és megismételhetetlen teljesítményére. Ez a nyelvi rendszerben mindig eseményt - nem „innováció" (azaz nem új ' A szó eseményszerűsége Paul Ricoeur hermeneutikájának egyik kulcsgondolata. Ricoeur ezt a prédikáció eseményéhez kötötte, azaz ahhoz az egyedi aktushoz, melynek során a beszélő, a mondás alanya mintegy kiemeli a szóformát szótári elvontságából, s egzisztenciájának valamely aspektusát megjelöli vele. A szóval tehát az az „esemény" történik, hogy visszakapcsolódik a rw»"?-'« ftr/VjSíi, .