Hitel 2013. december [antikvár]

Hitel-Ma Milyen körülmények kényszerítették Széchenyi Istvánt arra, hogy 1830-ban, nagy közéleti várakozás mellett, megjelentesse a Hitelt? Miért volt ez fontos egy olyan főnemes számára, aki fiatal korára bejárta Európát azért, hogy nyitott szemmel, népéről felelősséggel gondolkodva, gazdasági és nem politikai szempontból közelítsen Magyarország problémáihoz? A helyzet a mostanihoz volt hasonlatos. Katonai, de inkább pénzügyi megszállás korát élte Magyarország. Akkor is szabadulni akartunk, függetlenné válni, hogy a magyarság maga dönthessen saját sorsáról. Akkor nem csupán a magyar föld nem volt a személyi és a nemzeti vagyon gyarapításában hitelképes eszköz, de az is nyilvánvaló volt a „legnagyobb magyar" számára, hogy az a személy és az a nép, amely gazdaságilag nem tud „önellátó" lenni, sohasem lesz szabad. Mit ér a fegyverrel, tüzes szívvel, de ész és erőforrás nélkül megvívott szabadságharc, ha a megszerzett szabadságot sunyi módon bőrünk alá simulva követi a kamatok nyomulása, és mit jelenthetne, ha előbb megteremtenénk igazi függetlenségünk alapját célzó gazdasági önállóságunkat? Előbbit többször kipróbáltuk, gyarapítva tragikus hőseink sorát. Utóbbi akkor félbemaradt, de most történelmi esélyt kaptunk. Ha választhatnék, inkább a „döblingi" terápia, mint a torinói lapulás. Széchenyi azt is tudta, hogy az a kéz, amely ad, mindig félette fog állni annak a kéznek, amely kap. Egyéni és nemzeti függetlenség, igazi szabadság nem létezhet megroppantott derékkal, szolgai lélekkel. Hogyan is értelmezte Széchenyi a hitelt akkori szóhasználat szerint? A tőkével foglalkozó kezei közé bátran és bizalommal adjuk javainkat - amely sok esetben családok, kisemberek olykor egy életen át összekuporgatott vagyona - csupán azért, hogy cserébe, szintén bátran és bizalommal, hitelt kapjunk, ezáltal gyarapítva magunk, családunk és közvetve nemzetünk vagyonát. De ne felejtsük egy pillanatra sem, hogy az a pénz is a miénk, melyet hozadék fejében adunk másnak. Tágabb értelemben is gondolkodott Széchenyi, mivel úgy folytatta, hogy a közösség minél jobban félti, becsüli saját (népe) vagyonát másokénál, annál nagyobb annak a népnek a „hitelállapota", azaz a becsülete másokénál. Ha tehát „dobra verjük" vagyonunkat, mert másokét jobban becsüljük, akkor csökken a hitelünk és a becsületünk a világban. Ilyenkor szokta egy nemzet üveggyöngyökért áruba bocsátani hitelessé- Nikházy Gábor (19S7) közíró, a Hitel lapigazgatója.